péntek, szeptember 19, 2014

Prológus



 Életem úgy éltem, mint minden normális, tinédzser lány. Egészen addig a napig, mikor kihívták az egyik óráról. Akkor tudtam meg, hogy a szüleim. MEGHALTAK! Bár igaz nem az, igazi szüleim voltak mégis jobban szeretem őket! Mert az igazi szüleim, drogos, alkoholisták. Rühellem őket. Az volt a legjobb nap az, életembe mikor intézetbe adtak. Azzal a kifogással hogy, nem tudnak eltartani. Pedig tudtam hogy, el tudnak csak, a piára jobban kellett a pénz. Ezért 10 évesen összesen, 25kg voltam. De jöttek ők ( mostoha szüleim ) és szeretet, teljes családba kerültem. De mikor ők, meghaltak. Csak 17 voltam, és mint kiskorú nem, lakhattam egyedül. Ezért a bátyám lett, a gyámom. Ja ki is a bátyám? Jake Pitts, a Black Veil Brides gitárosa. Régen nem láttam, és félek mi lesz hogy egyel-talán jól ki jövünk-e. Bár igazság szerint, mikor még itthon lakott, jól ki jöttünk. Ezért inkább a, fiúktól jobban félek. De nem mint rendes, félelem bár azt is egy kicsit. Hanem mint hogy, kedvelnek-e vagy hogy mit, szólnak a stílusomhoz. Mert én inkább, virágos stílus vagyok, és ők meg, hogy mondjam Punkok, vagy Emok nem tudom. Hülye vagyok én, ehhez. De holnaptól már, tudni fogom ez aggaszt a legjobban. Pedig nem rég, volt a "szüleim" temetése. Amire Jake nem is, jött el. Pedig neki a vér szerinti szülei voltak. És ez egyszerre sok, nekem. Nem tudom hogyan, fogom ezt kibírni. De nem hátrálhattok vissza, ez a sorsom fogadjam el és legfőkébb éljem túl.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése